Ezüst kolloid – egy orvosi vélemény

Egy előadás részlete:

„Nézzük meg az ezüst kolloidot, ami tulajdonképpen egy újra felfedezett antibiotikum. 38 előtt a legelterjedtebb antimikrobás gyógyszer volt. Az előtt is voltak antimikrobás gyógyszerek, csak azokat nem antibiotikumoknak hívták. Az ezüstkolloid felszívódása: már a száj nyálkahártyáról is felszívódik, ezért nagyon fontos, hogy bevételekor egy-két percig a szájüregbe kell tartani. Tudniillik, hogyha lenyeljük az egészet, akkor a bélflórát károsíthatja aránytalan mértékben, minden egyéb esetben viszont csak a fertőző ágenseket támadja meg. A szervezet bármely szövetébe eljut, tehát teljesen szerv-specifikusan mindenféle fertőzés ellen jó.

Amire rájöttem, mint nőgyógyász, kérem szépen: melyik ma nőknél a legnagyobb népegészségügyi problémát okozó vírusfertőzés? A HPV. Így van, humán papilloma vírus. Kérem szépen két betegen kipróbáltam, két nyolchetes kezelés után mind a kettőnél P3-ról P1-re ment vissza a citológiai érték. Na, most ezt én, mint orvos nyugodtan mondhatom, sőt, ha valaki azt mondja nekem akadémiai székről, hogy én ilyet ne terjesszek, kérem szépen ez az én tapasztalatom. Ahhoz, hogy én ezt terjesszem, erre nekem felhatalmazásom van. Sajnos, közületek, akiknek nincs egészségügyi végzettsége, az ugye nem mondhatja, hogy gyógyít. De én, igen is azt mondom, hogy ezzel lehet gyógyítani. Lehet gyógyítani a herpeszt, a HPV-t, éppúgy, mint egy másik súlyos nemi betegséget: a Condyloma-t, ami szintén nagyon fontos népegészségügyi probléma, elsősorban a szexuálisan terjedő betegségek körében.

Nagyon fontos, hogy legalább 650 kórokozó ellen hatékony, ez be van bizonyítva, és ezek között vírusok is vannak. Mondjon már valaki egy olyan hagyományos antibiotikumot, ami hat a vírusokra! Egy szál nincs. Kitalálták a mindenféle Herpesin, Isoprinosine, a túró tudja, hogy micsoda, reklámozzák, ide kenje, ott szedje be. Kérem szépen, mindenki jegyezze meg: klasszikus antibiotikumok között vírussal szemben hatékony antibiotikum nincs. És ezt 15 év tapasztalata alapján állíthatom.

Nagyon fontos, hogy nem alakul ki rezisztencia. A legnagyobb probléma az, hogy ma már a kórokozók többsége antibiotikumot reggelizik. Annyira hozzászoktak ezekhez az antibiotikumokhoz, hogy nemcsak rezisztensek vele szemben, hanem még ráadásul függővé is válnak. Olyan ez, mintha én valakit pálinkával akarnék megölni, aztán, ihaj-csuhaj, alkoholista lesz tőle, de azért tovább éli az életét. És, előbb-utóbb még követeli is. És ha én adok neki, akkor még szaporodik is.

Tehát nem csak a rezisztencia, hanem a dependencia is megjelent, mint fogalom. A penicillin, amikor feltalálta 1926-ban Fleming, akkor gyakorlatilag az összes tüdőgyulladást meggyógyította. Ma már, csak a tüdőgyulladások 40%-ának gyógyítására alkalmas.

Ki tudja, hogy a közönséges náthára milyen antibiotikum jó? Nincs. Valaki, valaha is meggyógyult náthából antibiotikummal? És próbáltátok már az ezüstkolloidot? Tapasztaltátok? Meggyógyultatok tőle? Helyes. Nem kell különösebben ragoznom a többit.

Nem lép kölcsönhatásba más gyógyszerekkel. Rendkívül fontos. Említetted: csak Tennessee államban, csak két év alatt 1600 halálos áldozat. Magyarországon fogalmunk sincs. Tudniillik a kölcsönhatásokat nem tanítják az orvosi egyetemeken sem. És az orvosok sem tudják. De hogy nem tudják, még az se baj, de azt sem tudják, hogy melyik könyvben található. Úgy hívják ezt, hogy Gyógyszer Kompendium, amelynek két és fél évig voltam a tudományos főszerkesztője…
…Úgyhogy a gyógyszer-kölcsönhatások tekintetében nagyon kevés dolog van, amire nem tudok adekvát választ adni.

S az ajánlott dózisban nincs mellékhatása. Az ajánlott dózis nagyon fontos. Mindennek van mellékhatása. Aminek nincs mellékhatása, annak főhatása sincs. Az ezüst kolloidnak például ott van az argyriozis, a bőrnek az ezüstös elszíneződése. Éppen ezért azt javasolják általában a nyugati csúcs élelmezési, gyógyszerészeti  intézetek, mint például a Food and Drug Administration az ezüst kolloidok tekintetében: hat heti szedés után tartsanak két hónap szünetet. Na most általában közöttünk ez az információ nem cirkulál, én mégis ennek a megfontolását javaslom.”

Részlet Dr. Elek Csaba előadásából (Győr; 2008 január)


Egészség, Szépség Kolloid oldatokkal
www.sansz.net/termekek



Elpusztulnak a jó baktériumok is?

Az ezüst kolloid elpusztítja a testünkben lévő szervezetbarát baktériumokat is, hasonlóan az ártalmasokhoz?

Több gyártó is azt állítja, hogy az általuk előállított kolloidális ezüst nem árt a szervezet számára nélkülözhetetlen bélflórának. Csupán féligazság. Az ezüstkolloid atomok nem tudnak és nem is akarnak különbséget tenni a velünk szimbiózisban élő jó, vagy számunkra káros mikrobák között. Működési mechanizmusuknak megfelelően egyformán megölik mindkettőt. És ez így van rendjén.

Miért nem kell féltenünk tőle mégsem a bélflórát? Három okból:

baktérium- Az atomos ezüstkolloid nagyon gyorsan felszívódik, a véráramba kerül. Leghatásosabban a szájüreg, és a nyelőcső nyálkahártyáján keresztül. Lenyelés előtt ezért tanácsos a szájban tartani. Az emésztőrendszeren keresztül legtovább a vékonybélig jut el.

- A naponta elfogyasztott (maximum) 1 evőkanál mennyiségű 10 ppm (part per million) koncentrációjú kolloidális ezüst túlságosan csekély mennyiség ahhoz, hogy kárt tegyen a bélflórában. Egy felnőtt testtömegéből 0,75 – 1,5 kg-ot tesznek ki az emésztőrendszer mikrobái. Ilyen kis mennyiségű ezüst nem nagy fenyegetés számukra.

- És harmadszor: mert a barátságos mikrobák annyira szaporák, hogy a kolónia könnyedén pótolja az ezüstkolloid által esetleg elpusztított egyedeket.

Csak hogy teljesen megnyugtassam, elmondom: a természetgyógyászati gyógyközpontokban a léböjtkúrák mellett végeznek beöntéses béltisztítást is. Ez viszonylag sok víz felhasználásával történik, ami nagyságrenddel nagyobb mennyiségű számunkra hasznos mikroorganizmust mos ki a vastagbélből, mint amennyit az ezüstkolloid esetleg elpusztíthat egy kúra során.

Függetlenül attól, hogy fogyasztunk-e ezüstkolloidot, vagy sem, célszerű tehát olyan táplálékot is fogyasztani, ami támogatja, építi a bélflórát. Pl. joghurtot, vagy méginkább a Hummel Mikrorostos Gél-t.

Érdekességek a bélflóráról:
A bél nyálkahártyához tapadva gátolják a kórokozó baktériumok elszaporodását, néhányan közülük a kórokozók szaporodását gátló fehérjéket is termelnek. Ehhez hozzájárul a bifidobaktériumok által termelt tejsav pH-csökkentő hatása. Fokozzák az immunrendszer védekező képességét, szabályozzák az immunsejtek számára idegen anyagok megtanulásának folyamatát. A flóra egyes tagjai gyulladásgátló anyagokat termelnek, mások fokozzák az immunsejtek működését. Fontos tény, hogy az immunrendszer mintegy 70%-a a bélcsartorna falában és a környező kötőszövetekben található nyirokcsomókban helyezkedik el. Ez az arány nem véletlen, hiszen a bélcsatorna mintegy 400 m2 nagyságú felszínén elképzelhetetlenül nagyszámú, folyamatosan bejutó idegen anyag “vár” az immunrendszerrel való találkozásra. Forrás: nlcafe.hu




Egészség, Szépség Kolloid oldatokkal
www.sansz.net/termekek



Ezüst kolloid és gyermekáldás

Ma egyfelől egy érdekes, rövid hanganyagot szeretnénk megosztani, amiben meglepő dolgok hangzanak el a kolloid oldatok adagolásáról, illetve azok rezgésemelő hatásáról. Ha fogyaszt, vagy tervezi, hogy valaha fogyasztani fog valamilyen kolloid oldatot, el ne mulassza meghallgatni! A bejegyzés további része megtörtént történetet mond el egy gyermektelen házaspárról.
(a hangfelvétel 4 perces szerkesztett részlet Hanák Ferenc természetgyógyász előadásából – kattintson a lejátszás gombra!)



“Clara és férje már több éve házasok voltak, és nagyon szerettek volna gyermekeket, de a gyermekáldás elkerülte őket. Amikor Clara ezen a nyáron tüdőgyulladást kapott, a férje kétségbeesetten keresett számára valamit, mivel az addig elfogyasztott két adag antibiotikum nem segített rajta.

Ezüst kolloidot hozott és egy készüléket, ami az előállítására alkalmas. Nos, az ezüst kolloid nem csak Clara immunrendszerének újjáépítésében segített. Még két hónapja sem szedték a kolloid oldatot (mindketten), amikor Clara állapotos lett.

A férj, szakirodalmak között kutatva úgy találta, hogy az ezüst kolloid előírások szerinti fogyasztása biztonságos és egyben jótékony mind a méhben fejlődő babának, mind az édesanyjának.

Az első orvos, akinek mindezt elmesélték, kijelentette, hogy ez bizony badarság. A következő nemcsak, hogy igazat adott nekik, de lehetséges magyarázatát is megadta a történteknek: Egyiküknek, vagy mindkettőjüknek egy alacsony fokú fertőzés lehetett a szervezetében, olyan, ami még tünetmentes és nem diagnosztizálható. Ez azonban képes volt megakadályozni azt, hogy a fiatalasszony teherbe essen.

Miután áttanulmányozta azokat az információkat, amiket átadtak számára, úgy találta, hogy az alacsony (10 ppm) koncentrációjú, jó minőségű ezüst kolloid fogyasztása teljességgel biztonságos.

Clara most 43 éves, és tökéletesen érzi magát. Mindketten hálásak az Úrnak születendő gyermekünkért.”

Megjegyzés a történethez:
A fenti eset egy amerikai házaspárral történt. Mi óva intünk attól, hogy bárki otthon próbáljon meg kolloid oldatot előállítani. Hogy miért? Egy következő hírlevélben (bejegyzésben) erre részletesen kitérünk. Valamint (túlzott) óvatosságból azt sem javasoljuk, hogy áldott állapotban lévő kismamák ezüstkolloidot fogyasszanak.



Egészség, Szépség Kolloid oldatokkal
www.sansz.net/termekek



Argyria, avagy: el fogok kékülni?

Még a szüleimtől hallottam: valaki fogadást kötött, hogy ő bizony képes egy ültő helyében megenni 1 kg. étcsokoládét. Nem tudom, mi volt a tét, de megette.
És azután belehalt.
A csokoládé tehát mérgező? Vagy ennyire ártalmas az egészségre? Nem, nem az, de az emberi butaság néha az lehet.

A rádió egyik reggeli műsorában hangzott el: már Magyarországon is van egy olyan ember, kinek bőre enyhén kékes színezetűvé változott az ezüstkolloid fogyasztása miatt. Állítólag visszafordíthatatlan folyamatról van szó. Hogyan lehetséges ez?

Két dolog kell hozzá:

1) Rossz minőségű ezüst kolloid, amit talán maga az érintett állított elő valamely kétes masinával. NE tegyük! Sem a tisztaságot, sem a koncentrátumot, sem a kolloid szemcsék méretét nincs módunk ellenőrizni. Mindhárom döntő fontosságú a biztonságos fogyasztás, alkalmazás szempontjából. Arról nem is beszélve, hogy a megfelelő tisztaságú ezüst elektródákat elég körülményes beszerezni.

A Magas koncentrációjú, de még inkább nagy (10 nanométernél nagyobb) szemcseméretű kolloidszemcsék feleslege nem tud kiürülni a szervezetből, ott lerakódva idővel valóban bőrelszíneződést okozhat. És épp ezért ne is vásároljunk gyanúsan olcsó készítményt sem.

2) A több éven keresztül fennálló, előírásoknak fittyet hányó túlzott fogyasztás. A rádióműsorban elhangzott hír szólt arról, hogy az érintett több éven keresztül nem csak fogyasztotta, de mosakodáshoz is felhasználta a maga készítette ezüstkolloidot.

Nem szerettem volna megijeszteni, ellenkezőleg. Csupán óvatosságra inteni. Csakúgy, mint a csokoládé: vétek lenne lemondani róla, de nem szabad visszaélni vele.

Paul Karason a legelhíresültebb kék bőrű ember. Kattintson a lejátszás gombra!



Egészség, Szépség Kolloid oldatokkal
www.sansz.net/termekek