Az emberi test mint HIFI berendezés? Miről árulkodik az aranykolloid színe? Az alábbi rövid hangfelvételből kiderül:
(4 perces szerkesztett részlet Hanák Ferenc természetgyógyász előadásából – kattintson a lejátszás gombra!)
Húsevő baktérium és az ezüst kolloid
Háttér információ:
A betegséget a streptococcus pyogenes baktérium okozza, éppen úgy, mint a skarlátot, a tüszős mandulagyulladást, az orbáncot. A húsevő baktérium elsősorban az elmaradott, fejlődő országokban szokott megbetegedéseket okozni, de talán emlékszik rá, néhány évvel ezelőtt hazánkban is kisebbfajta pánikot okozott néhány ilyen fertőzéses megbetegedés.
“Valójában kétségbeesésemben találtam rá az ezüstkolloidra, az interneten információk után kutatva – amikor a feleségem szinte haldoklott a kórházban. Olyan fertőzést kapott, amelyet húsevő baktérium okozott, és sajnos nem reagált a kemény antibiotikumos kezelésekre. 21 napon keresztül 40,5 Celsius fokos volt a testhőmérséklete és három vérátömlesztésen volt már túl.
Mindez azután történt, miután megszületett a fiúnk, ugyanazon kórház egy más szekciójában. Szinte minden nap vitték a sebészetre, hogy fertőzött szöveteket távolítsanak el a testéből.
Szóval, az interneten keresztül találtam információkat az ezüstkolloidról, azonnal vásároltam is belőle, és becsempésztem a kórházba. Megkértem a feleségemet, hogy négy-hat unciát fogyasszon belőle naponta kétszer.
Valahol 48 és 72 órával ezután a feleségem láza megszűnt. Ekkor már másfél hónapja nem fogyasztott semmilyen szilárd táplálékot, intravénásan táplálták. (Úgy hisszük, ekkoriban, még fiúnk születése előtt kaphatta el a fertőzést attól a sonogram készüléktől, amellyel szövetmintát vettek tőle)
4 nappal azután, hogy megszűnt a láza, a feleségem hazajöhetett, de egy nagy lyuk volt a gyomrán, amit ideiglenesen befoltoztak. A plasztikai sebészek nyolc hónappal későbbre tervezték a helyreállító műtétet, és egészen megdöbbentek feleségem gyomrának látványos javulásán, amikor két hónap múlva kontrollvizsgálatra kellett mennie.
Ettől kezdve – hála az ezüstkolloidnak – az egészséghez vezető útja teljesen sima és zökkenőmentes volt. Azóta több esetben is bizonyítottnak láttam, hogy az ezüstkolloidot külsőleg alkalmazva nagyon jó eredmények érhetőek el pl. a szövet-újraképződés, regenerálás területén is.”
(R. Jason Eaton)





Nekem továbbra is nagyon jó tapasztalataim vannak az ezüst kolloiddal. Nem csak fertőzések (bőr, emésztő rendszer, légúti, .) esetén volt hatásos, hanem pl. bodzaszörp vagy más befőtt tartósításánál is.
Egy barátom, aki ismerte és alkalmanként fogyasztotta is az ezüstkolloidot, tanácsolta, hogy próbáljam meg én is. Ugyanakkor azt is ajánlotta, hogy ne csak belsőleg használjam, hanem ecseteljem vele a sérült bőrfelületet. Két héttel ezt megelőzően egy nagy könyv esett le az íróasztalomról, és esésében egy közel 10 cm-es horzsolást ejtett a bal bokám felett, igen fájdalmas volt. A beszélgetésünket követően, miután a barátomtól ezüstkolloidot kaptam, azonnal kezelni kezdtem vele ezt a sebet. Hinnéd-e, hogy a baleset után három héttel szinte teljesen meggyógyult?