Ahogyan az immunrendszerünk véd bennünket, egy kisebbfajta csoda. Időnként azonban látszólag hibázik. Eltúlzott válaszreakcióit allergiának nevezzük, amikor egyes speciális anyagokkal – allergénekkel – találkozik. (virágpor, fullánkok, gyógyszerek, étel, tárolási ill. poratka…) Sok esetleírás található ezüst kolloiddal történő allergia elleni kezelésekről. Ime néhány:
„A férjem az egyik rokonától hallott az ezüst kolloidról, és teljesen elbűvölte ez a csodálatos ásványi anyag, és mindaz, amit az egészségünk érdekében tehet.
Mindannyian bevesszük a napi adagunkat, beleértve a 4 és 8 éves lányainkat is. 8 hónapja, amióta alkalmazzuk a kolloidális ezüstöt egyikünk sem volt megfázva, nem voltunk influenzásak, valamint a férjemnél ebben az évszakban nem jelentkeztek a menetrendszerűen visszatérő allergiás tünetek. 8 éves asztmám van, de már hónapok óta nem kellett használnom az inhaláló készülékemet. Nagyszerűen érezzük magunkat és meg szeretnénk osztani felfedezésünket mindenkivel.”
(Mrs. A Knight )
![]()

”Hogyan kerültem el a szokásos idényjellegű hörghurut, homloküreg-gyulladást?:
Egy tölgyfaligetben élünk, mely minden tavasszal eláraszt bennünket virágporfelhőkkel. Ilyenkor allergiás tünetek jelentkeznek nálam, melyek néha homloküreg-gyulladásba, néha tüdőgyulladásba torkollanak. Rendszerint hetekre lebetegszem, antibiotikumokat kell szedjek, melyek nem mindig használnak, s többnyire egész éjszaka szakadatlanul köhögök.
Ebben az évben (1999), amikor először éreztem a kezdeti jeleket a torkomban, ezüstkolloidot cseppentettem rá. Mindössze 1-2 cseppet. Az érzés eltűnt. Néhány óra múlva, amikor újra jelentkezett, megismételtem az ezüstkolloidos kezelést. Mindez néhány héttel ezelőtt történt, s most, hogy vége lett a virágporszezonnak, könnyedén gondolok vissza rá.”
(név nélkül beküldve)
![]()
“Komoly meghülésem volt. Kolloidális ezüstöt öntöttem egy ultrahangos párologtatóba, és mély lélegzeteket vettem az orromon keresztül. Másnap a betegség majdnem eltűnt, a következő napra pedig teljesen. Én csak egy dízelmotor-szerelő vagyok, úgyhogy ez nem orvosi tanács. Épp csak elmesélem, hogy mi működött nekem.”
(vention4wh)
![]()
„El szeretném mondani neked a csodálatos gyógyulást, amit számomra az ezüstkolloid és aranykolloid hozott. Éveken keresztül szenvedtem a lábujjaimon lévő köröm gombától. Olyan rövidre vágtam a körmeimet, amennyire csak lehetett, és a felületüket, valamint a körömágyat egy csöpögtetővel kezeltem naponta kétszer, reggel és este. Ügyeltem arra, hogy bejusson a köröm alá is. A körmeim nem vastagok már. Ez a változás elég, hogy bizalommal töltsön el, de ez még nem minden.
Húsz éven keresztül komoly allergiás tüneteim voltak. Ez idő alatt három orrműtéten, egy mandulaműtéten és egy torokműtéten jutottam túl. Hogy ne is említsem az évenkénti kétszer kapott allergia elleni és szteroid injekciókat, valamint a gyógyszeres kezeléseket. Valójában semmi sem segített ez idáig.
Az ezüst kolloid és Isten megszabadítottak a súlyos allergiámtól. Reggelente szoktam bevenni belőle, s akkor, ha időnként a kezdeti tüneteket észreveszem. Ilyenkor permetezek valamennyit az orromba, esetenként cseppentek a bepirosodott szemeimbe.
Eleinte komoly kétségeim voltak az ezüstkolloiddal kapcsolatban, de az eredmények teljesen meggyőztek. Nem félek alkalmazni bármilyen felmerülő probléma esetén. Igyekszem másoknak is átadni tapasztalataimat. A férjem szintén bízik benne.
Néhány éven keresztül pánik reakcióim voltak, de nem fordultam orvoshoz vele. Aranykolloiddal kezelem. Ma kevésbé aggodalmaskodom, és sokkal relaxáltabb vagyok.
Szeretnék ezüstkolloidot adni Yorkshire kutyám húgyúti fertőzésére, de nem vagyok biztos az adagolást illetően. Három és fél kg súlyú. Tudnál tanácsot adni a helyes mennyiséget illetően?”
(Andrea McCon)
![]()
”Naponta teáskanálnyi ezüstkolloidot fogyasztok, allergia ellen a szemembe szoktam cseppenteni, a vágásokat, sérüléseket pedig szórófejes flakonnal szórom be. 3 éves unokahúgom július 4-én megvágta a lábujját. Nem akart semmilyen kenőcsöt, vagy bármi mást, így hát megkérdeztem tőle: szeretne-e rá egy különleges spray-t, s Ő igent mondott. A kezelés jónak tűnt, s ugyanakkor az anyja is kipróbálta az allergiás eredetű viszketésére a bokáján. Nem tudta mire vélni a szinte azonnali megkönnyebbülést, úgyhogy azóta Ő is használja a kolloidális ezüstöt.
Allergia ellen a torkunkba is szoktuk permetezni, vagy megfázások esetén. El kell ismernem, hogy nem volt homloküreg-gyulladásom, valamint beteg sem voltam, amióta az ezüstkolloidot használom.”
(Linda)
Forrás: utopiasilver.com ; youtube.com
Figyelem! Az ezüstkolloidot (ezüst oldatot) csak kúraszerűen alkalmazzuk. A legszigorúbb ezzel kapcsolatos ajánlás: 6 hetes kúra után 2 hónapos szünet!





október 26th, 2009 at 13:15
Nekem egy ismerősöm ajánlotta az esüstkolloidot. Kipróbáltam. Azóta mindig van itthon. Nem használom folyamatosan, de ha szükségem van rá (torokfájás, seb fertőtlenítés stb.) csak ehhez nyúlok. Nincs mellékhatása és mindig segít. Gyógyszert nem szedek, ellene vagyok a kemikáliáknak. Fantasztikus szer, mindenkinek ajánlom!!!!
december 28th, 2009 at 12:12
Cukorbeteg vagyok és a lábamon a nagyujjam hajlata mindig bereped. Bőrpuhítót és sebkenőcsöt használok.Az ezüstkolloid segítene a gyógyulásban?
december 28th, 2009 at 17:51
A cukorbetegségen biztosan nem segít, viszont a sebek gyógyulását jelentősen gyorsítja. Erős hámképző hatása van, ezen kívül természetesen fertőtlenít is. Célszerűen szórófejes flakonnal kell külsőleg a sebre permetezni napjában kétszer, s hagyni, hogy megszáradjon.
december 28th, 2009 at 21:34
Természetesen én is a seb gyógyítására gondoltam. Magát a cukorbetegséget szigorú diétával és inzulinnal tudom karbantartani. Köszönöm a jó tanácsát. A réz kolloid mennyiben segít a hasonló problémákon?
december 29th, 2009 at 09:05
Nagyon érdekes, de mindhárom kolloidnak (arany, ezüst, réz) teljesen eltérő a felhasználási területe. A rézkolloidban lévő elemi réz elsősorban a csontok, bőr, kötőszövetek, érfalak rugalmasságát biztosító elasztén és kollagén termelésében játszik kulcsszerepet. Valamint a csontritkulás ellen vethető be hatásosan. Tehát a cukorbetegség szempontjából nincs nagy jelentősége.
december 29th, 2009 at 13:45
csak alátámasztani tudom a leírtakat. Hosszú évek problémái múltak el (makacs gombás jelenségek, amit az orvosok csak “kuruzsoltak”) nyomtalanul, illetve ráébredtem a mindennemű gyógyulás “receptjére”: immunrendszer erősítése, s ezt az ezüstkolloid mellékhatások nélkül azonnal megteszi.