“Körülbelül hat évvel ezelőtt még teniszeztem, amikor játék közben a labda igen erősen arcul ütött. Ezután megfigyeltem, hogy sokkal több ütést vétek el, mint annak előtte. Megbeszéltem egy találkozót, hogy elmehessek egy szemorvosi vizsgálatra, mert úgy gondoltam, valami probléma lehet a szememmel. Még a találkozást megelőzően beszélgettem a szomszédommal, aki ápolónő és tanácsolta, hogy készíttessek egy vércukorszint-ellenőrzést. Megcsináltattam, és igen, kiderült, hogy cukorbeteg vagyok.
Azóta is naponta 2-4 alkalommal inzulint kell kapjak. Az egyik probléma, ami a betegségemmel együtt járt, hogy nagyon nehezen gyógyultak a bőr karcolásai, vágásai. Esetemben még egy kisebbfajta seb gyógyulása is közel három hónapig tartott.
Egy barátom, aki ismerte és alkalmanként fogyasztotta is az ezüstkolloidot, tanácsolta, hogy próbáljam meg én is. Ugyanakkor azt is ajánlotta, hogy ne csak belsőleg használjam, hanem ecseteljem vele a sérült bőrfelületet. Két héttel ezt megelőzően egy nagy könyv esett le az íróasztalomról, és esésében egy közel 10 cm-es horzsolást ejtett a bal bokám felett, igen fájdalmas volt. A beszélgetésünket követően, miután a barátomtól ezüstkolloidot kaptam, azonnal kezelni kezdtem vele ezt a sebet. Hinnéd-e, hogy a baleset után három héttel szinte teljesen meggyógyult?
Néhány nappal később Hálaadáskor, hagymát, zellert és egyebeket aprítottam a vacsoránkhoz. Az édesanyáméknál voltam, és egy nagyon éles kést használtam. Olyan elővigyázatlan voltam, hogy egy nagy vágást ejtettem a hüvelykujjam belső felén, amitől az úgy nézett ki mint egy karfiol. Tudtam: három keserű hónap következik, mire ez a hatalmas seb begyógyul. Ez annál is fájóbb volt számomra, mivel a munkám során rengeteget gépelek a számítógép billentyűjén.
Amikor hazaértem, eszembe jutott az ezüstkolloid, s lefekvés előtt tettem belőle a hüvelykujjamra. Már másnap reggel kellemes meglepetés volt, hogy nem fájt. Bár még mindig úgy nézett ki, mint egy karfiol, de a seb már nem volt olyan mély, mint előző este. Engem egészen lenyűgözött.
A későbbiekben, hasonló esetekben mindig az ezüstkolloidhoz fordultam segítségért, és nem csalódtam benne. Történt még valami: a macskámnak van valami fülproblémája, amit az állatorvos nem tudott azonosítani. Adott valami kenőcsöt, de ez sajnos egyáltalán nem használt, és a bőrbetegség már hónapokon keresztül fennáll. Szegény macska sétálás közben rázza a fejét és kaparja a füleit. De most elhatároztam, hogy őt is az ezüstkolloiddal fogom kezelni.
Köszönöm Frednek, hogy beszélt nekem az ezüst kolloidról, azt szeretném, ha mindenki tudomást szerezne róla, túl jó ahhoz, hogy ne ismerjék az emberek.”
Elaine Simons





augusztus 7th, 2009 at 13:19
Új és jó éles reszelőn káposztát reszeltem, ami megcsúszott és a reszelő kivájt egy darabot az ujjamból. Kimostam, ezüstkollo-
idot cseppentettem rá és bekötöttem. Másnap (levéve a kötést)
láttam, hogy összehúzódott a lyuk és a vérzés is megszünt, sőt,
már seb fedte be. Napi több alkalommal cseppentettem rá ezüst-
kolloidot. A harmadik napra száraz seb képződött rajta, ami a
negyedik nap végére leesett. Most a helye harmadával kisebb és
csak alig látható heg látszik. Tapasztalatom alapján jó szívvel
ajánlom mindenkinek az ezüstkolloidot. Üdvözlet: Maya